Dugas Erikával készítettem interjút aki a rajztanfolyam elvégzése után hosszú és kitartó munkával és lelkesedéssel napjainkban már a 3. kiállítására készül.

– Mi motivált, hogy elmenj egy ilyen rajztanfolyamra?

– Mindig szerettem magam által készített ajándékot adni szeretteimnek. Sok hobbitechnikát kipróbáltam. Így ismerkedtem meg a selyemfestéssel. A hernyóselyem titokzatossága, finomsága, ősisége, és a speciális selyemfestékek színvilága rabul ejtett. Autodidakta módon lestem el az internetről a technikát. Eleinte mások munkáit lemásolva dolgoztam, de hamar kevésnek éreztem. Annyira tolakodtak bennem elő a színek, formák, képek, de megjeleníteni nem tudtam őket. Az iskolai rajzórákon kívül nem is próbálkoztam rajzolással, mert ott rossz tapasztalatokat gyűjtöttem. Mivel belső képeimet nem tudtam a selyemre vinni, ezért el kezdtem keresni-kutatni a lehetőségét, hogy felnőtt fejjel hogyan tehetnék szert némi rajztudásra. Így akadtam a jobb agyféltekés rajztanfolyamra. Hitetlenkedtem ezzel kapcsolatban, de sokat olvastam róla, és mindig pozitív véleményekkel találkoztam. Így jelentkeztem a rajztanfolyamra.


– Tehát a rajztudásodat szeretted volna fejleszteni. Miután eldöntötted, hogy jelentkezel a rajztanfolyamra voltak-e benned kétségek, hogy mi lesz, mi van ha mégse tudok rajzolni?

Eleve nehezen hoztam döntést, hogy jelentkezzem-e. Azt hiszem, hogy egyike voltam a leghitetlenebbeknek. Sok-sok órát töltöttem azzal, hogy az internetet bújtam információ után kutatva. Illetve Veled is több levelet váltottam, hogy minél jobban megerősíts abban: sikerülni fog! 🙂
Nehéz volt elhinni, hogy 4 nap alatt meg lehet tanulni rajzolni, viszont nagyon erős volt bennem a vágy, ezért igyekeztem nem tudomást venni a kétségekről. Arra jutottam, ha több százan-ezren megtanultak, akkor én miért ne tanulhatnám meg….? Nagyon izgatottan vártam a tanfolyam időpontját. Akartam hinni!

– Mi történt a tanfolyamon? Hogyan élted meg? Voltak-e nehéz pillanatok? És ha igen akkor milyen gondolatok kavarogtak benned?

– Eleinte egyszerű feladatok voltak, de aztán jöttek a bonyolultabbak, egyre jobban kellett a figyelmet összpontosítani. Ezt azt eredményezte, hogy egyre jobban elmerülhettem az alkotásban. Ami azért volt nagyszerű élmény, mert sokszor megszűnt a külvilág. Persze ez akkor nem volt bennem tudatos. Inkább már visszatekintve tudom ezt így megfogalmazni.
A rajztanfolyamon mindenki megkapta a számára szükséges egyéni segítséget, amire szükség is volt, hisz nem egyformán haladtunk. Mindenkiben más kérdések, akadályok merültek fel. Voltak szünetek, amikor lehetett ismerkedni, tapasztalatokat megosztani. Senki, semmi nem sürgetett a feladatoknál. Igyekeztem nem figyelni a többiekre, és amennyire lehetséges kizárni a versengést. Sőt annyira nem volt erőltetett a rajztanfolyam tempója, hogy ha valakiből valamely feladat ellenérzéseket váltott ki, akkor azt kihagyhatta. Többen is éltünk ezzel a lehetőséggel. Volt egy feladat, amiben nagyon kifáradtam és a felénél úgy döntöttem, ezt én most nem csinálom meg, képtelen vagyok úgy odafigyelni és összpontosítani, ahogy a dolog megkívánná. Nagy felszabadultságot éreztem, mikor ezt felvállaltam. Pihentem és közben figyeltem a többiek munkáját. Aztán a következő feladatnál már én is haladtam velük. Az egész napos figyelem, összpontosítás és alkotói tevékenység nagyon ki tudja fárasztani az embert. Aki ezt nem próbálta, talán nem is érti. Én mindenesetre, mikor esténként hazaértem ahelyett, hogy pihentem volna, rákészülve a másnapra, még otthon is rajzoltam, mert nem tudtam betelni a nap folyamán megszerzett sikerélménnyel.
Már első nap eljutottam odáig, hogy végre én is higgyek a módszer sikerességében, miszerint néhány nap alatt a pálcika embertől el lehet jutni a portrérajzolásig, mert még aznap olyan feladatot kaptunk, amit én korábban magamtól elképzelhetetlennek tartottam, hogy tudnék olyat rajzolni.
A sikerélmény kitartott mindvégig. Ha kellene jelzőket találni a hangulatomra, amit ott megtapasztaltam, akkor azt mondanám, hogy izgatott mámoros boldogságban úsztam a tanfolyam ideje alatt. Talán túlzónak tetszik ez a megfogalmazás, de én ezt így éltem meg. Sőt! Nagyon-nagyon nehéz volt visszatérni a hétköznapi, talán kicsit szürke és unalmas életembe. Nem csak azért, mert hiányzott az egész napos alkotás annak minden velejárójával, hanem azért, mert a rajztanfolyam felforgatta, és megváltoztatta a gondolkodásom gyökerestől. Elindított valamit, ami azóta is dübörög….. és ez nem csak a rajzolás-festésről szól. Rájöttem, hogy színesebbé és boldogabbá tehetem az életem, ami csak rajtam múlik, és ez egyedül az én felelősségem. Hitet kaptam a tanfolyamon. Olyan hitet, ami azóta is kísér. Hiszem, hogy bármit elérhetünk. Attól, hogy ma még nem vagyunk birtokában, nem azt jelenti, hogy képtelenek vagyunk rá. Csak annyit jelent, hogy most még ez a cél nem elért az számunkra. Viszont, ha mindig teszünk egy kis lépést felé, akkor el is fogjuk azt érni. Ezt az egy lépést biztos, hogy meg is tudjuk tenni. Nem szabad, hogy az aggodalmunk, és a félelmeink a távoli elérhetetlennek hitt célunk miatt, el se induljunk az úton. Mindig csak a következő lépést kell megtenni…

– Mi történt a tanfolyam után?

A tanfolyam után sorozatban gyártottam a rajzokat. Belső késztetést érzek azóta is a folyamatos alkotásra. A második, harmadik rajz után rájöttem, hogy többet szeretnék, mint fekete-fehér, színek is kellenek nekem. Nem ismertem a festés eszközeit alapanyagait. Elkezdtem kutatni főleg az internetet, hogy mivel hogyan lehet festeni. Kísérletező kedvemnek köszönhetően sokféle technikát, anyagot kipróbáltam. Mégis úgy éreztem, hogy szükségem lenne útmutatásra, egy kis segítségre. Eltelt egy fél év, és vettem a bátorságot, jelentkeztem az első alkotótáborba Zebegénybe. Hátra hagyva a hétköznapi háziasszony életemet, nagy izgalommal vetettem bele magam a tábori életbe. 43 évesen cseppentem a gimnazista és egyetemista fiatalok közé. Magam is elcsodálkoztam, hogy befogadtak! Ezt a tábort a következő két nyáron még két másik tábor felfedezése követte. Mindegyik táborozás alkalmával sokat fejlődtem, és maradandó élményeket szereztem. Nem beszélve a sok új ismeretségről, amikor sem a kor, sem a társadalmi hovatartozás nem számít, csak a közös érdeklődés. Több ilyen kapcsolat máig megmaradt. A táborokon túl is igyekeztem fejleszteni tudásom, ezért a miskolci művészellátó üzlet képzőművészeti óráira is jártam. Mindez csak néhány alkalom volt, ahol a technikai alapfogalmakkal, színkeveréssel és az eszközök használatával ismerkedtem meg. Sokat tanultam az internetről is. Videókat néztem és képzőművészek oldalait látogattam. Egyre inkább beépült az alkotás a mindennapjaimba. Ami nagy öröm, hisz festek, ha bánatos vagyok, és festek, ha örülök. Ez az én mentsváram. Nem beszélve arról, hogy mások is örömüket lelik a munkáimban. Mára ott tartok, hogy készülök harmadik önálló kiállításomra. Alig 8 hónapja volt az első. A kiállítások lehetőségét nem magam kerestem, mindig rám találtak.
Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, amelyek megsokszorozzák az energiám, és táplálják a belső késztetésem.
Időközben létrehoztam egy facebookos oldalt Erika Kuckója néven, ahol az érdeklődők nyomon követhetik a tevékenységem. Már több, mint 1300 „ismerős”-e van az oldalnak. Ott mutatom be a kézműves munkáimat is, hisz foglalkozom selyemfestéssel, textilékszerek készítésével is.
Erika Kuckója egy fizikailag is létező hely. Egy műhely, amely munkájába bárki bármikor betekinthet személyesen is, nem csak a világhálón, akit ez érdekel. Szoktam selyemfestő foglalkozásokat is tartani, de szívesen fogadok vendégül bárkit egy teával, vagy kávéval, akit az alkotómunka érdekel. A hely ódon hangulatú, kellemes, alkotó légkörű. Aki oda betér, az megtalálja a lehetőségét, hogy a hétköznapokból kilépjen. Megnyugvást talál, alkotói élményeket szerez, mint én magam is.

– Említetted, hogy most is éppen egy kiállításra készülődsz. Hol voltak eddig kiállításaid. Mik a terveid a jövőre nézve ha vannak ilyenek?

– Eddig három kiállításom volt. Alig 8 hónapja az első Miskolcon, a Vörösmarty Művelődési Házban (Hétköznapok ünnepe az alkotás öröme). Ahol bemutatásra kerültek jobb agyféltekés rajzok, akvarellek, akril festmények, ezoterikus selyem alkotások, selyem képek és textilékszerek. A második kiállítás  két hónapja volt Kazincbarcikán a művelődési ház tagintézményében, a Gyermekek házában (Színekre kelt világom). Bemutatásra került minden, amivel foglalkozom. Mind a két alakalommal kipróbálhatták a helyszínen az érdeklődők selyemfestést is, amit nagy örömmel fogadtak.
Jelenleg harmadik önálló kiállításomra készülök,amely Budapesten a Hotel Unio-ban kerül megrendezésre, ahol 10 éve egy három kiállítótermes galéria működik, UNIO Gallery néven.
Aki szeretné jobban megismerni alkotói tevékenységemet és fontosabb állomásaimat, az megteheti az Erika Kuckója facebook-os oldalamon. Itt láthatóak műhelymunkák, a kiállítások képei, foglalkozások bemutatása, alkotásaim stb.

És egy videó a kiállítás képeiről:

 

Inkább álmaim vannak, mint konkrét terveim. Ahol most vagyok 2-3 éve még csak nagyon bátor álmodozás volt a részemről, és mégis megvalósult. Ezért azt gondolom, jó esélyem van arra, hogy a mostani álmaim valóra is válnak, ha ugyanúgy, mint eddig, követem az ars poeticámat. Miszerint mindig csak a következő lépést kell megtenni.

Álmom egy régi ház valahol a hegyek között, amelyben kedvemre alkothatok. Ahol társaim a természet és a nyugalom. Egy kis sziget, ahol fogadhatok hozzám hasonló érdeklődésű, alkotókedvű embereket. Ahol együtt és egymástól tanulhatunk.
Szeretném a jelenlegi tudathasadásos állapotot megszüntetni, ami abból adódik, hogy a megélhetésemet, nem az adottságaimnak megfelelő munkával tudom biztosítani, és emiatt nem lehetek ön azonos.
– Köszönöm, hogy megosztottad gondolataidat és további sok sikert kívánok!

Kapcsolódó képek:

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Post comment