A tónusozásról általában II.

Vizsgáljuk meg a ceruzákat a tónusozás szempontjából. A ceruzákkal kapcsolatban a Milyen ceruzával rajzoljunk? bejegyzésben olvashatsz.

A körvonalakról.

Amit itt szeretnék ki emelni az alábbi rajzon jól látható

hogy a forma körvonalai mennyire erőteljesek, amivel önmagában semmi probléma nincsen de ha megfigyeljük a minket körül vevő tárgyakat vagy mondjuk az egyik ujjunkat, annak is a körvonalait, akkor láthatjuk, hogy nincs erőteljes vonal ami körbe határolná. A minket körül vevő formák 95%-ra érvényes ez. Azért jó ha tudjuk, illetve látjuk ezt, mert ha nagyon realisztikusan akarunk rajzolni ezt figyelembe kell vegyük és alkalmazni kell a papíron is.

Viszont és ez egy nagyon fontos megjegyzés, vannak olyanok akiknek ilyen vagy ehhez hasonló a stílusuk (az erőteljes körvonalakra gondolok). Mivel a rajzolásban nincs jó megoldás hiszen ez egy alkotói munka amely teljes mértékben az önkifejezésről szól ebben pedig nem lehetünk egységesek, hiszen akkor nem lenne értelme annak, hogy többen és másmilyenek vagyunk. Ezért mindent amit az alkotó  megjelenít a kifejeződésnek egy formája és ezt senkinek nincs jogában elítélni, kérdőre vonni. Tehát aki pl. vastagon használja a körvonalakat és így szereti, akkor használja bátran.

Amire most rávilágítottam a körvonalakkal kapcsolatban az csak egy információ amit ha tud és lát a rajzoló akkor életszerűbb rajzot fog tudni készteni.

   A gyakorlatban ez úgy működhet, hogy vannak a halványabban fogó ceruzák mint például a H-s, HB-s. Ezek keményebb ceruzáknak számítanak viszont ha finoman használjuk őket akkor nagyon halvány vonalakat tudunk húzni. Ezekkel a ceruzákkal úgy tudjuk meg húzni a körvonalakat, hogy éppen csak lássuk őket és amikor elkezdjük feltölteni a sötétebb árnyalatokkal akkor ezek a körvonalak el fognak “veszni” és maga a tónuskülönbség fogja kiemelni a papírunkról a formát ahogy az életben is van nem pedig az, hogy erőteljesen körberajzoljuk őket.

   Még egyszer hangsúlyoznám ha az a stílusod, hogy erőteljes vonalakat rajzolsz akkor nyugodtan használd,  csak jó ha tudod a különbséget a két technika között. Ha valaki erőteljes vonalakkal rajzol viszont nem szeretné, hogy a korvonalak látszódjanak a rajz végén akkor lehet olyat csinálni, hogy amikor meg van rajzolva a forma, mielőtt hozzá kezdenénk tónusozni egy puha radírral (lehet gyurma radír is) halványabbra vesszük a forma körvonalait.

   A legtöbben először megrajzolják a körvonalakat aztán kezdenek bele a tónusozásba. Lehet ezt fordítva is csinálni. Vannak akik tónusozással rajzolják ki az adott formát vagyis nem használnak körvonalakat. Ezt azért csinálják így mert ha rajzoltál már akkor lehet észre vetted, hogy amikor megrajzolod a forma körvonalait ránézel a rajzra aztán összeveted azzal amiről rajzoltad úgy látod, hogy pontos a rajz. Amikor készen van a tónusozás akkor veszed észre, hogy kisebb nagyobb eltérések vannak. Nagyon egyszerűen a tónusos rajzot sokkal könnyebb összehasonlítanunk azzal amiről rajzoljuk, mert sokkal jobban hasonlít rá mint ha még csak vonalakból áll a rajzunk.

A tónusrétegek megfigyelése.

A tónusozásról I. részében említettem, hogy mennyire fontosak a nagy kontraszt különbségek és a pici eltérések is. Nagyon sok rajzolónál figyeltem meg hogy ha arra kérem őket, hogy csináljanak egy tónus skálát akkor a 95% önmagától képes arra, hogy egy skálán belül a nagyon sötét és világos részeket és az ezek közötti átmeneteket érzékeltesse. Az 5% is képes rá csak egy kis segítséggel ami annyit takar, hogy jelzem nekik, hogy ott még sötétebbre/világosabbra lehetne.                                                                                                          Ez azért érdekes dolog mert amikor ugyanezt meg kell valósítani egy konkrét formán belül akkor már többeknél előfordul, hogy “elfelejtik” amit tudnak, vagyis a gyakorlatban alkalmazni a tónusskálát. Minél sokrétűbben használod a tónusokat annál realisztikusabb lesz a rajzod.                                                                                                                                                                           Azt vettem észre, hogy a legtöbben azért nem használják ki a tónusokban rejlő sokrétűséget mert a tónusozás közben nem látnak túl a formán vagyis a forma látványa kiváltotta gondolati vagy érzelmi kép megakadályozza, hogy mélyebbre merüljenek a tónusokban.                                                                                                                                                                                                                                Konkrét példában ha valaki egy szemet tónusozik akkor a szemre fog koncentrálni ami azért baj mert a szem egyszerre nagyon sok tónusrétegből áll és ezt egyszerre nehéz felfogni. A papírra felvinni ezeket pedig csak egymás után tudjuk.  Ezért érdemes úgy látnunk a figyelmünkön keresztül, hogy csak egymás melletti tónusrétegeket figyelünk meg amelyeket a lehető leg pontosabban felviszünk a papírra. Ez egy mélyebb látás mondhatjuk úgy is, hogy a formán túl nézés.

A sötétebb tónusok.

Egy másik érdekes dolog, hogy sokan nem mernek sötét tónusokat használni, ennek is nagyon sok oka lehet és mindenkinél lehet más és többrétű is. Talán egy valami ami kicsit általánosabb észrevétel, hogy elég sokan tartanak attól, hogy elrontják a sötét tónusokkal a rajzukat. Ami technikailag valamelyest reális dolog de ha belegondolunk itt csak papírról és ceruzáról beszélünk semmi tragikus nem történik ha egy rajz nem sikerül úgy, sőt tapasztaltunk és ez mindennél fontosabb. Persze egy teljesítmény orientált világban az eredményt többre értékeli az egyén.                                                                                                                                        Az egésznek a mozgató rugója a félelem a kudarctól való félelem ami a teljesítmény kényszerből a megfelelésből jön. Hiába tudjuk, hogy csak papír és ceruza a megfelelési kényszer amit már gyerekkorunkban megtanulunk megbénítja a szabad, eredményektől független alkotást, teremtést és így a sokrétű többdimenziós tapasztalás lehetőségét.                                                   Biztos ismerős sokunk számára, hogy inkább nem lépek tovább mert itt még érzem a lábam alatt a megszokott talajt a következő lépésnél ki tudja mi várható. Ez a rajzolásban így nyilvánul meg “Már nem merek hozzányúlni mert biztos csak elrontanám” számtalanszor hallom ezt a rajztanfolyamon. Pedig szinte mindenki látja az eltéréseket de a tévedéstől való félelem megbénítja a szabad alkotás folyamatát.

Egyik lehetséges megoldás, hogy a figyelmünk révén túllátunk és túl is lépünk az érzelmi és gondolati programjainkon és ezekben a pillanatokban érkezünk meg a kreativitásunk forrásához vagyis önmagunkhoz. A gyakorlatban ezt úgy fogod észre venni, hogy először is felismered, hogy félelemben élsz aztán megtanulod a figyelmedet minél többet itt tartani a jelenben. Ez felszabadító lesz és kézzel fogható érezhető az ebből fakadó kreatív energia.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Ellenőrző kérdés: